Hívő életem első megpróbáltatásai akkor kezdődtek, amikor még meg sem tértem, csak kezdtem olyan emberek közé járni abba a kis gyülekezetbe. Kaptam egy kis Új szövetséget, amiben a zsoltárok is benne voltak. Fekete volt a fedele és pirosra festve a lapok éle. Messziről látszott, hogy az olyan könyv. Diák voltam, bevittem a kollégiumba és csak titokban mertem olvasni. Betettem a fiókba, és amikor nyílt az ajtó gyorsan betoltam a fiókot. Elvetettségben nőttem fel otthon és apa nélkül. Nem hiányzott, hogy csúfolódásnak a célpontjává váljak. Képtelen lettem volna elhordozni. Egyszer csak elém került a Luk. 9.26

“Mert valaki szégyel engem és az én beszédemet, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljő az ő dicsőségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval. “

Megértettem és nagyon vajúdtam hetekig. Alkudoztam az Úrral, hogy igazán megérthetné, hogy ez egy kollégium 1966-ban. De válasz csak az volt, amit olvastam. Melyik ujjamat harapjam, mindegyik fájni fog. Hetekig is eltartó vajúdó vergődésem után annyiból állt az engedelmességem, hogy kitettem a bibliámat az asztalra. Nem volt senki a tanulószobán, de bármely pillanatban nyílhat az ajtó. Biztonság képpen körül könyököltem a két karommal, hogy ne virítson legalább az a piros széle. És kinyílt az ajtó. Elhangzott az első kérdés. Mit olvasol? Félve, remegve, akadozva, dadogva kinyögtem, hogy bi-bibliát. A reagálás nagyon meg lepett. “Az egy érdekes könyv, már halottam róla, majd el szeretném kérni, ide adod?” A görcs megszűnt, de alig egy perc múlva jött a következő fiú és az elkezdett csúnyán káromkodni, csúfolódni, de az már lepergett rólam. Az volt akkor a nagy csoda számomra, hogy nem az a csúfolódó jött először hanem az, akin keresztül az Úr megerősített. Hónapokkal később értettem meg, hogy:

1 Kor. 10.13
Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, a ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek. Felbátorodtam, nem csináltam titkot a dologból. Megfenyegettek, hogy kitesznek a kollégiumból, majd az iskolából, sőt még azt is el tudják intézni, hogy a városból is kitiltanak. Föl sem fogtam a szavaikat. Azóta számtalanszor megtapasztaltam, hogy Isten nagyon ügyel a fokozatosságra. Nem kíván tőlünk lehetetlent. Régi életem megszokott bűnei, trágár beszéd, tisztátalanság és had ne soroljam, mind hozzá voltak nőve az életemhez. Egyre több dologban ismertem fel, hogy Istennek nem tetsző dolgok. Igyekeztem elhagyni, letenni, de nem ment. Néha kicsúsztak a számon olyan szavak is a testvérek előtt, ami régebben annyira természetes volt. Nem csak szégyelltem magam miatta, de kezdett fájni is. Az a közeg, amiben éltem teljesen áthatott minden mocskával együtt és nem volt elég az, hogy csak úgy elhatározom, hogy többet nem.
Most így visszatekintve már azt mondhatom, hogy megkötözött rabszolgája voltam a bűnöknek. Isten kegyelmes szeretetét éreztem a testvérek szeretetén keresztül, de az a kettősség nagyon gyötört. Lelkiismeret furdalásom, méltatlanság érzésem volt. Imában kértem a szabadulást, de nem azonnal jött. Egy – két napos győzelmek után visszaesés. Újra és újra próbálkoztam és azt vettem észre, hogy az egy – két napos győzelmek kezdtek egy – két hetessé, majd hónapossá válni. Ez a felismerés aztán reménységgel töltött el, míg eljött az az idő, hogy már nem kellett kínosan ügyelni a szavaimra, mert már nem is jutott az eszembe olyan, ami miatt régen szégyenkezni kellett. Azonban volt egy területe az életemnek, mely legyőzhetetlennek tűnt. A gonosz gondolatok. Az új életemben fokozatosan megváltozott a viselkedésem, szókincsem, megjelenésem. Azonban a gondolataim, a bennem dúló harc egyre fájdalmasabb lett. A tetteimet, a beszédemet, viselkedésemet már több-kevesebb sikerrel tudtam befolyásolni, de a gonosz gondolatokkal nem tudtam megbirkózni. Hiába határoztam el, hogy nem. Újra és újra eszembe jutottak olyan dolgok, amikre nem akartam gondolni. A legváratlanabb helyzetekben, amikor a figyelmemet másra kellet, volna fordítanom. Pl: igehirdetés hallgatásakor, bibliaolvasáskor, ifjúsági órákon. Ehhez párosultak az éjszakai gyötrő álmok. Pl: zuhanok le valami magas helyről, elfog a halálfélelem és felébredek. Hideg veríték folyik rólam. Sokáig nem tudok elaludni. Ezekkel és sok más egyéb gondjaimmal magamra maradtam. Ahogy örültek a testvérek a megtérésemnek, de nem gondoltak talán belső küzdelmeimre, ami a megmaradásomat veszélyeztette. Néha elmaradoztam már az összejövetelről is. Persze ha nem volt más dolgom elmentem, már csak azért is, ha legközelebb rákérdeznek, hogy hol voltam ne kelljen magyarázkodni, hazudni. Egy ilyen alkalommal, mikor már alig vártam a végét és szép gyorsan ki akartam osonni, valaki megállított. Megkérdezte: “Hogy vagy kedves barátom?” Az idős prédikátor volt és nem volt erőm azt hazudni, hogy köszönöm jól. Csak annyit tudtam kinyögni, hogy szorongat az ördög, és nem akar elengedni. Mutattam a kezemmel is befelé fordítva az ujjaimat, mintha markolnék valamit. Erre ő félre hívott, leült mellém, odahívta a feleségét meg az ifjúsági vezetőt és valami nagyon kedves szavakat mondtak nekem. Imádkoztak értem és elénekelték az alábbi éneket:

”Ne félj csak higgy remélj, ne félj csak higgy remélj
Mert minden lehetséges annak aki hisz
Nézz Jézusodra fel, Ő az ki felemel
Mert minden lehetséges annak aki hisz

El veszi bűnödet, hittel ha ráteszed
Mert minden lehetséges annak aki hisz
Boldog ki Véle jár, békét üdvöt talál
Mert Jézus koronát ad annak aki hisz”

Rövid kis ének, de ők többször elénekelték egymás után. Az az esemény egy emlékezetes mérföldkő az életemben. Annyiféle képpen lehet kérdezni a “Hogy vagy?” kérdést. Bizony életek, sorsok múlnak tőle, ha nem jól kérdezzük, ha egyáltalán érdekel a körülöttünk élők sorsa.
Akkor nagy segítséget kaptam a talpon maradáshoz.
A bibliát olvasva rátaláltam az alábbi Igére:
2 Kor. 10.5
Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak. Persze nem értettem, hogy egy gondolatot, hogy lehet foglyul ejteni. Talán úgy, mint a tetten ért tolvajt, hogy átadom a rendőrnek? Kezdtem belefogalmazni imáimba a problémáimat egyre konkrétabban. Aztán rábukkantam a következő ígéretre:

Fil. 4.7
És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.

Tehát én hiába is próbálkozom, de az Istennek békessége meg fogja tenni. Mivel kötőszóval (“és”) kezdődik az ígéret, van egy előfeltétel is az előző versben, amit be kellene töltenem:

Fil. 4.6
Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.

Egy újabb feladat, amit nekem kell megcselekednem a siker érdekében, de már kezdett valami világosság derengeni az alagút végén. Bukdácsoló kereséseim közben rá kellett jönnöm, hogy minden mindennel összefügg. Végül is a szabad akaratommal eldönthetem, hogy milyen irányba nézek, hova fordítom a fejem, mi érdekel.

Pl. Zákeus hallott valamit a jövő menő emberektől és ezért felmászott egy fára. Kíváncsi volt Jézusra. Ő pedig a feléje forduló érdeklődőket soha nem hagyja válasz nélkül. Találtam további Igéket arra vonatkozólag, hogy miről gondolkodjak gyakran, szinte “éjjel és nappal”, amihez szintén ígéretek kötődnek:

Józs. 1.8
El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, a mint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz.

Zsolt. 1.2
Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.

Zsolt. 1.3
És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.

Zsolt. 119.99
Minden tanítómnál értelmesebb lettem, mert a te bizonyságaid az én gondolataim.

Péld. 19.21
Sok gondolat van az ember elméjében; de csak az Úrnak tanácsa áll meg.

2 Pét. 2.9
Meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekből, a gonoszokat pedig az ítélet napjára büntetésre fenntartani.

Folytatás következik…