Ennyi idő távlatából már nem tudom az eseményeket pontosan időrendbe összerakni, ezért most néhány dátumot közzé teszek amire emlékszem.

1965 ősze talán október vagy november egyik hétköznapi istentisztelete, amikor először voltam a gyülekezetben.

1966 pünkösd vasárnapja a bemerítkezésem napja. Előtte való hetekben a gyülekezet elöljárói és a prédikátor jelenlétében felvételi elbeszélgetés, kikérdezés, hogy meggyőződjenek arról, hogy valóban komolyan gondoltam a döntésemet, és a bemerítkezésre való jelentkezést. Az életemben lévő gyümölcsök valódiságának vizsgálata. Mind ez egy kedves szeretetteljes légkörben zajlott és ezen keresztül is Isten szeretetét tapasztaltam meg. Akkoriban és ott abban a gyülekezetben még így történt a megtérés. Ezt azért hangsúlyozom ki, mert a későbbiek során ilyen alapos, lényegre törő kikérdezést sehol nem tapasztaltam.

Szabadulásom az okkultizmustól.
A bennem történt változások egyre láthatóbbak voltak. Már nem lehetett véka alá rejteni. Édesanyámnál történt látogatásaim során is szóba kerültek ezek a dolgok. Addigi éltem során kisebb – rövidebb időszakokat leszámítva nem laktam otthon, mert egész kicsi koromtól rokonoknál, intézetben, nevelő szülőknél kihelyezve, kollégiumban éltem. Amire visszaemlékszem egész kicsi gyerekkoromból, amikor a bátyám azt mondta, hogy: “Öcsike ha valaki kérdezi, hogy hány éves vagy, akkor azt kell mondani, hogy öt éves vagyok.” Én még három év múlva is öt éves voltam, mert közbe nem mondta senki, hogy már hat, hét, nyolc éves lettél. Nem kötődök úgy egy faluhoz, hogy azt mondhatnám itt nőttem fel, ide kötnek az emlékékeim. Ezt is ellopták tőlem.
Anyám örült a megváltozott életemnek és a maga módján ebben segíteni is akart. A ház teli volt okkult iratokkal, új kijelentésekkel, spiritiszta szeánszok jegyzőkönyveivel. Kíváncsian olvastam ezeket. A vezérgondolat az volt bennük, hogy a bibliát az évszázadok során a papok meghamisították, de Isten annyira törődik népével, hogy újra kijelenti azokat eszközei által, hogy ne legyünk tudatlanságban. Engem is megfogott ez a gondolat, hiszen annyira hihetőnek tűnt. Anyám elvitt egyszer egy ilyen szeánszra is, de most hadd ne kelljen leírnom, amit ott láttam. Talán már így is sokat írtam ezekről. Az otthon kapott iratokból vittem a prédikátornak is bizonygatva azok fontosságát. Ő próbált engem meggyőzni, hogy forduljak el ezektől, de én már teljesen bele voltam zsongva. A prédikátor ezt látva egy legközelebbi beszélgetéskor nagyon határozottan és keményen a szemembe nézve a következőt mondta:

“Nézd fiam (akkorra már így szólított) én az ilyen emberekkel nem is szoktam szóba állni. Veled csak azért álltam szóba EDDIG!!!, mert láttam, hogy olyan tudatlan vagy ezen a területen.” Meg kell mondjam nem valami kedves ejnye – bejnye intés volt, de hatott és szükségem is volt rá. Az “EDDIG!!!” szó szinte rettentésként hatott rám. Bele borzongtam a lehetőségbe, hogy megszakadhat minden, ami “EDDIG!!!” magával ragadott. Beszereztek nekem egy könyvet, hogy olvassam el. Akkoriban nem nagyon lehetett keresztény könyveket nyomtatásban látni. Ez is írógéppel írott, másolt könyv volt. Azóta már több kiadása is megjelent nyomtatásban. A címe pedig:

“Modersohn Ernő: Az ördög igézetében”
Az író egy német nyelvterületen élő lelkész leírja, hogy az ő országában nagyon sok ember, templomba járók is, egész tartományok a babonaság, a varázslás, a mindenféle okkult praktikák, ráolvasások bűvöletében élnek.
Szinte minden bajukra vannak különféle gyógymódok. Pl. hogyan lehet szemölcsöt eltávolítani, hány csomót kell a lószőrre kötni aztán éjjel hova kell elásni, meg a szenes vizet önteni. Könyvében gyakran beidézi az alábbi Igéket:

5 Móz. 18.9-15
Mikor te bemégy arra a földre, a melyet az Úr, a te Istened ád néked: ne tanulj cselekedni azoknak a népeknek útálatosságai szerint.
Ne találtassék te közötted, a ki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló;
Se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző;
Mert mind útálja az Úr, a ki ezeket míveli, és ez ilyen útálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened te előled.
Tökéletes légy az Úrral, a te Isteneddel.
Mert ezek a nemzetek, a kiket te elűzesz, igézőkre és jövendőmondókra hallgatnak; de tenéked nem engedett ilyet az Úr, a te Istened.
Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok!

Háborúban előfordulnak olyan helyzetek amikor egy – egy város területe megoszlik a harcoló felek között. Amikor éppen nem lövik egymást, mert tűz szünet van, akkor lehet feljönni a pincékből jó levegőt szívni, sétálni. Közben áttéved az ember az ellenség által megszállt területre, és ott foglyul ejtik. Ő próbál hivatkozni, hogy ő csak sétált és nem tudta pontosan, hogy hol a határ. A kemény válasz azonban nagyon kijózanító:
“A területünkön vagy! Ezért a foglyunk vagy!”
Amikor kíváncsiságból vagy csak úgy többiekkel belesodródunk a tiltott területre, akkor mi is könnyen fogollyá válhatunk. Az Új Szövetségben is találhatunk több figyelmeztetést is erre vonatkozóan:

1 Pét. 5.8
Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen:

Arról is ír, hogy generációkra is kihatással van, ha valakinek az ősei ilyenekkel foglalkoztak. Ezek a kötelékek pedig nagyon megnehezítik az őszinte bűnbánatot, az Isten Igéjének való engedelmességet, a megbánhatatlan megtérést. Ilyenkor hullik az Ige Magja a földre. Hiába minden igyekezet, meggyőző bizonyságtétel, de még az áhítozott csodák, jelek sem hatják meg azt az embert, akit mi nagyon meg szeretnénk téríteni.

2 Kor. 4.3-4
Ha mégis leplezett a mi evangyéliomunk, azoknak leplezett, a kik elvesznek:
A kikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliomának világosságát, a ki az Isten képe.

Hálás vagyok Istennek, hogy még ideje korán megértette velem ezeket a dolgokat és megszabadított a káros hatások alól. A kedves, velem mindig különösen nagy törődő szeretettel foglakozó prédikátor elmagyarázta az Efézus 6, 12 és az utána való verseket. Jó alapokat kaptam rajta keresztül a megállásra. Már tudtam anyám közeledéseire nemet mondani, aki aztán átváltott egy gonosz, gyűlölködő, fölényes hangnemre. “A papok kezében ott van egy dió, de nem törik fel” Profetikus hanghordozással szinte fenyegetően mondta minden látogatáskor: “Vigyáz! Vigyáz! Nehogy te is úgy járj, mint a keresztelő János. Felismerte az Úr Jézust, de nem követte. Pedig az Úr két napig várt rá egy hegyen” Ilyen és hasonló csúsztatásokkal, féligazságokkal bombázott állandóan. Számomra ez nagy teher volt. Még ha nem mondott egy bántó szót sem, de rám telepedett valami nyomasztó megmagyarázhatatlan sötét ólomsúlyként beborító nehéz lepel. Hasonló, mint a gázmérgezés. Nincs semmi kézzelfogható, felismerhető, amitől óvakodnom kellene, és mégis fuldoklom. Egy ilyen közeljövőben lévő hazalátogatás előtt elmentem az imaházba, mikor nem volt ott senki. Sétáltam a padok között imádkozva és valami olyas féléket mondtam, hogy: “Úr Jézus Te legyőzted a sátánt. Te erősebb vagy. Nem lehet, hogy megint ő kerekedjen felül. Látod hova készülök. Kérlek, fedezz be a te véreddel.” Ilyen és hasonló tusakodásokkal próbáltam elejét venni az otthoni kudarcoknak. Nem volt semmi változás. Összetörve, megsemmisülve jöttem el otthonról. Az áttörés akkor következett be, amikor a testvérek elkezdtek kérdezősködni, hogy mi volt otthon és én nem tettem bizonyságot a gonosz munkájáról, vagyis nem dicsőítettem őt azzal, hogy elmondom a tetteit. Azelőtt mindig megsajnáltak, vigasztaltak és én jóleső érzéssel, szinte mártírként fogadtam. Hogy erre miért is nem jöttem rá előbb? Kezdtem immúnissá válni az anyám dolgait illetően. Már lepergett rólam. Nem tudott belém hatolni a hatása. Nem így a feleségem. Évekkel később haza látogattunk néhány napra. Alig töltöttünk talán három órát, amikor ebéd után elindultunk a városba és majd később visszatérve eltöltünk néhány napot, amint terveztük, azt mondta a feleségem már kint az utcán. “Menj vissza a csomagokért, mert én ide többet nem teszem be a lábam.” Pedig nem hangzott el egy bántó vagy sértő szó sem. Anyám igyekezett a kedvünkbe járni, hiszen egyre ritkábban tudtam már a család miatt is jönni. És mégis a levegőben ott volt a “hatalmasság”. Megdöbbenve kellett megállapítanom, hogy a feleségem még nem volt a védelem alatt, megerősödve, erősen állva az Úrban. Azóta számtalanszor tapasztaltam másoknál is, hogy nem tudják mitől nyugtalanok, feszültek, sebezhetőek.

Ezekből a tapasztalatokból a későbbiek során azt szűrtem le, hogy körül vagyunk véve ezzel a gonosz sátáni befolyással. Egy – egy beszélgetés egészen jól indul, majd előjönnek a véleménykülönbségek, vádaskodások, viták, szóharcok, felülkerekedni akarások. Néha már az is elhangzik az érvek alátámasztására, hogy neki az Úr mondta. Akkor szoktam megkérdezni: “Melyik Úr? Tudod kettő van.” No ekkor lepleződik le és derül ki, hogy nem egy lélekkel vagyunk megitatva. Még akkor sem ha egy gyülekezetbe járunk.

Folytatás következik..