„Beszéljünk róla…” interaktív programsorozat

„Beszéljünk róla…” interaktív programsorozat

A „Beszéljünk róla…” interaktív programsorozat célja, hogy Magyarország több városába eljutva, a találkozások alkalmával méltó módon megemlékezzünk a holokauszt áldozatairól, mindeközben komplex, és hiteles útmutatást kaphasson a hallgatóság a vészkorszak történéseinek feldolgozásához. A programunk megvalósításában egyedül bibliai (keresztény) hitünkből fakadó erkölcsi meggyőződésünk vezet. Ezért mindenfajta politikai szándéktól és befolyástól el kívánjuk határolni magunkat. „Az igazság felmagasztalja a nemzetet; a bűn pedig gyalázatára van a népeknek.” Példabeszédek 14,43 A történelmi tényeket, az emberi cselekedetek morális súlyát kívánjuk górcső alá venni a film és tudós szakemberek segítségével. A program első pillére Szerelemből Auschwitzba – dokumentum és riportfilm (60 perc) Szinopszis: A film narratív eszközzel mutatja be a pécsi születésű magyar zsidó holokauszt-túlélő, Garai András személyes történetét. Az átélt gyermekkori élményeken keresztül nyerhetünk bepillantást Magyarországon a 30-as, 40-es években zajló történelmi eseményekbe. Családjának története megismerteti velünk a jogfosztottság, a kirekesztés, a gettósítás és a deportálás tragédiáját. Elgondolkodhatunk azon, hogy milyen eszmei áramlat az, amely egy kisgyerektől elveszi a rollerét, kizárja a gyerekeket az iskolákból, a cserkészcsapatokból, erőszakkal megfosztja a családokat javaiktól, feldúlja a meleg családi fészkeket és a halálba kívánja taszítani embertársait? Garai András 3 évesen elvesztette édesanyját. Édesapja új házassága – egy őskeresztény nővel – és kikeresztelkedése révén megmenekülhetett volna a deportálástól….