Pataki Imre: Megtérésem története 4.-rész

Pataki Imre: Megtérésem története 4.-rész

A kollégiumban, ahol éltem, hamar híre ment a velem történt dolgoknak. A nevelő tanárok eleinte csak távolról figyeltek, figyeltettek, informálódtak. Tudták, hogy előtte megszöktem, depressziós voltam. Aztán szép lassan finoman kezdték magukat aktivizálni mondván, hogy az érdekemben teszik. Meg aztán felelősek is voltak a sorsom alakulásáért, fejlődésemért. Állami gondozott voltam és nekik el kellett számolni rólam a feletteseiknek. Mindenesetre nekik ez egy nagy kudarc volt, hogy belekeveredtem egy „szektába” ami a valóságban egy államilag elismert hivatalosan bejegyzett egyház volt. Először szépen kedveskedve próbáltak meggyőzni: „Tudod Imre, amikor a bibliát írták, akkor még nem is tudtak írni.” Lerajzoltak egy egyenest két határozott végponttal és azt mondták, hogy ennyi a mindenség. Az elején egy kis szakasz, ami régen a tudomány volt, és amit nem tudták megmagyarázni, no azt fogták rá az Istenre, abból lett a hit meg a vallás. Ahogy növekedett a tudomány, vele párhuzamosan szorult vissza a vallás és már nem sok idő múlva teljesen meg is fog szűnni. Egy idő múlva meglepődve tapasztalom, hogy a környezetemben néhány fiú is ugyanezzel az érvekkel próbálkozik. Őket is fel akarták használni ellenem. Azzal is próbálkozott az egyik nevelő, hogy felhívta a figyelmemet a biblia egyik könyvére (Énekek Éneke) mondván, hogy az tiszta erotika….