Isten a napokban többször elém hozta, hogy gyermekek vagyunk a Krisztusban,  Isten gyermekei.  Vajon mit érez Isten, amikor ránk tekint keresztyénekre? Hogyan és mit kellene tennünk ahhoz, hogy Isten szeretett gyermekeivé válhassunk? Hogyan kellene a keresztény gyermekségünket  megélnünk, hogy méltó testvérei lehessünk a Krisztusnak?

Ezek a kérdések foglalkoztattak, miközben elém került a kisfiam képe.  Vajon Isten is így szeret bennünket, ahogyan mi  szeretjük a gyermekeinket?

Emlékszem ahogyan vártuk a gyermeket, emlékszem az örömre amikor megtudtuk, hogy jönni fog, és az aggodalomra, hogy nehogy valami baj legyen.  Örömmel asszisztáltam végig a szülést, együtt szenvedtünk, és együtt örvendeztünk  Benjamin megszületésénél.

Mózes 1. könyve 3.fejezet 16.-vers:  „Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselõsséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, õ pedig uralkodik te rajtad”

A kilenc hónap „teher „ az elementáris fájdalom után ami a szüléssel jár, eufórikus örömöt okoz, amikor a gyermek megszületik, amikor világra jön az, akit már előbb szerettek, mintsem hogy megszülethetett volna. Nem ismerős ez valahonnan?

Tudtátok, hogy a szüléskori fájdalom, majd a sikeres szülés utáni katarzis jelentős szerepet játszik a gyermek és anyja kapcsolatában? A feleségem úgy fogalmazott, azt érezte a szülésnél, mintha teremtett volna, mintha létrehozott volna valamit, és ez olyan érzés volt, amilyet még soha előtte nem érzett, és soha azután sem.

Isten járt-kelt  az Éden fái között, amelyik az ember lakóhelye volt, az embernek be volt töltve minden szüksége,  nem érzett sem szomjúságot sem éhséget, sem hideget sem meleget, minden dolog körül és belül közel tökéletes volt. Isten állandó személyes kapcsolatban volt az emberrel, és az ember az Istennel.

Azután az ember hibázik, és a feje tetejére áll a világ.

Nem tudtuk, hogy milyen a hideg. Milyen a forróság. Nem tudtuk, hogy milyen az a szenvedés.  Nem verejtékeztünk, és nem voltak fájdalmaink sem.  Viszont volt otthonunk, teremtőnk, és minden szükségünket betöltötte Isten.

És akkor az ember úgy dönt, hogy elszakad teremtőjétől, hiszen az alma elfogadása egy lépés volt affelé, hogy az ember elválhasson Istentől, és ez sikerült is, csak nem úgy ahogyan azt az első emberpár  gondolta..

Gyakorlatilag ez az édeni állapot egy részében ma is megvan, hiszen a gyermek az anyja hasában a köldökzsinóron keresztül táplálékot vitaminokat és immunerősítő anyagokat kap, az anyatejben pedig minden benne van, amire egy csecsemőnek szüksége lehet. Azután a gyermek növekedni kezd, és elkezd szépen lassan külön önálló  emberré fejlődni, aki egyre kevesebb dologban tart igényt szülőjének a gondozására.

Milyen érdekes, hogy isten szívbemarkoló módon emlékezetet bennünket arra, hogy az ő gyermekei vagyunk.

Amikor a gyermek először mondja ki azt, hogy nem. NEM. és nem akarom. Nem teszem meg. Nem szeretlek. Hagyjál békén. Utállak! Gyűlöllek.

Ezek mind a szerető gyermekeink szavai, akiket áldozatos munkával nevelgetünk, akiket fájdalommal hozunk a világra, akiket szerettünk, mielőtt még megszülettek volna. Akiket a vállunkon ringatunk, hogy szép álmuk legyen,  és akiknek akár magunk elől odaadjuk a falatot, és akikért akár az életünket is odaadnánk, ha szükség lenne rá.

 Emlékszem amikor még világi emberként csak a test kívánságainak éltem, mennyire nem érdekeltek a szülői intelmek, a figyelmeztetések. Úgy voltam velük, hogy nagyon unatkoznak, azért foglalkoznak állandóan velem, Istennel pedig úgy voltam, hogy mi közöm hozzá, ő úgyis a saját népét a  zsidókat terelgette egy ideig, utána pedig magukra hagyta őket. Nem éreztem a szülő hiányát,   nem éreztem a teremtő hiányát, és beindult a véremben a leszakadás folyamata.

 Ez azután sikerült is, már korán leváltam a szüleimről is és a teremtőmről is, ezért maradtam egyedül. A leválás folyamata tulajdonképpen normálisnak nevezhető, kamaszkornak hívják, de senkinek nincs nagyobb szüksége a hormonok tombolása közben a szüleire és istenre, mint pont a kamaszoknak.

 Emlékszem, hogy hányszor gondoltam arra, hogy isten biztosan nem örülne annak amit teszek, de a kényszer hogy megtegyem erősebb volt, mint az isten felé érzett szeretet, vagy vágy.

A világi ember egész életét kitölti a saját vágyai kielégítésének olthatatlan szomja. Van olyan ember, aki egész életét azért éli, hogy a saját vágyait betöltse. Mindegy, hogy ezek a vágyak micsodák, pénz iránti vágy, karrier, elismertség utáni vágy, szex utáni vágy, a lényeg az , hogy ezeket nap mint nap be akarja tölteni.

 Arra gondoltam, hogy „Istenem mi lesz ha az én kisfiam is így akar majd élni, ha nem tudom a keresztyén életet elég vonzóvá tenni előtte idejében, és ki akarja majd magát élni, és félre akar bennünket tolni, és eltávolodik tőlünk, és a saját útját járja?

 És akkor megértettem azt az aggodalmat, és szeretetet, és azt a türelmet és féltést amit Isten irántunk érez.

Megértettem a türelmet, amikor a gyermekei még a létezését is tagadják neki, mint szülőnek, mint teremtőnek, mint atyának. Mikor gúnyt űznek a létezéséből, ízléstelenül viccelődnek, vele, amikor káromolják. De ő türelmes.

 Amikor saját magunknak tulajdonítjuk az Ő áldásait az életünkben, és az ő ajándékait úgy tekintjük, mintha az a mi nagyszerűségünk eredményei lennének.  De ő türelmes.

 Amikor ellenségesek vagyunk felebarátainkkal, amikor megítéljük azokat az embereket akik nehezebb helyzetben vannak, mint mi, amikor ítélkezünk más élete felett, amikor szeretetlenek vagyunk, akár még a saját gyermekeinkkel is, amikor keresztyénként keményebben viselkedünk egymással, mint a világi emberek, Ő még mindig türelmes.

 Amikor megtérünk, és bemerítkezünk, de nem fordítunk hátat a régi ócska életünknek, hanem cipeljük a sok ostoba bűnt és terhet magunkkal a múltból, és nem engedjük a lelkünket megszabadítani a gonosztól, mivel hogy mi sem bocsátunk meg annak, aki ellenünk vétkezett, Ő türelmes.

Isten szeretetének nincs határa.

Nem is érthetjük meg ezt, ha nem értjük meg az Atya szeretetét, ahogyan úgy szeret bennünket, mint gyermekeit.

A tékozló fiak mi vagyunk. Amikor Isten engedte, hogy a „Tékozló fiú” vagy talán helyesebben az elveszett fiú története belekerüljön a bibliába, akkor ezt azért engedte, hogy magunkra ismerjünk, ha nem is fizikai tékozlóként, de lelki tékozlóként, aki elhagyja az Atyai házat, mindenképp. A tékozló fiú az atyjától elszakadt ember, aki egyedül és magára hagyva bolyong a világban, ő Ádám, akinek nem elég az atyai ház biztonsága és szeretete, hanem vágyik az ismeretlenre, a veszélyre, a világra.

 Az Atya azt mondja szabad vagy. Mondhatna mást is, mondhatna nemet is, de ő nem teszi. Szabad vagy. Te magad vagy a cselekedeteidért és a döntéseidért a felelős, nem más.  Neked kell fiúként, tékozlóként döntést hoznod. Engedsz-e a kívánságoknak, a „kihívásoknak” idézőjelben, vagy az Atya iránti szeretet miatt engedelmes leszel, és vele maradsz?

 Az Isten és ember szövetségében  Jézus személyében válik az ember és Isten kapcsolata Atya és gyermek kapcsolattá.  Az ószövetségben Isten volt a teremtő, a szabadító, a győzelmes hadvezér, aki a népét szeretőn vigyázta, aki kihozta népét a szolgaság házából, új hazát, (Israel) és otthont adott nekik, aki törvényt adott népének, (Parancsolatok, Tóra) aki részletesen megszabta, hogy mi a bűn, és mi nem az, és milyen bűnnek mi a büntetése.

 Az embernek ez nem volt elég. Mindig jelen volt az emberekben a vágy a „kitörésre” hogy Isten nélkül éljen, és saját maga igazgassa a dolgait, úgy hogy isten nem szól bele.

 Várta az ember a messiást, a szabadítót várta, aki majd elhozza  a földre az örök jót, az örök győzedelmeskedést, az örök békét és az örök boldogságot. Az ember a győztes hadvezért várta, és ehelyett Jézus jött.

Jézus a győzelmes harcos helyett az érthetetlen szeretet tanítója volt, aki olyan módon közvetítette az Atya tanítását, ahogyan azt még előtte soha nem hallották.

 Néhány Ige az isteni szeretetről:

1Korinthus 13,1-8: Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincs énbennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind feléltem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincs énbennem, semmi hasznom abból. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem tartja számon a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent elfedez, mindent hiszen, mindet remél, mindent eltűr.

A szeretet soha el nem fogy…

És  ne feledjük, Jézus azt mondta szeressük az ellenségeinket is.

Lukács 6,27-36: …Szeressétek ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak. Aki egyik orcádat megüti, fordítsd néki a másikat is; és attól, aki felső ruhádat elveszi, ne vond meg alsó ruhádat se. Mindennek pedig, aki tőled kér, adj; és attól, aki elveszi a tiédet, ne kérd vissza. És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha csak azokkal tesztek jól, aki veletek jól tesznek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is ugyanazt cselekszik. És ha csak azoknak adtok kölcsönt, akiktől reménylitek, hogy visszakapjátok, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is adnak kölcsönt a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama Magasságos Istennek fiai lesztek: mert Ő jóltevő a háládatlanokkal és gonoszokkal.

 Legyetek azért irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas.

Ha nem hisszük el, és nem fogjuk fel, hogy az Atyánk az Isten, akkor ezek a tanítások érthetetlenek.  Akkor érthetetlen lesz , hogy miért üdvözülhet az is, aki csak életének utolsó óráiban tér meg, és vallja meg bűneit az atyának, érthetetlen, hogy miért ugyan annyi a fizetsége annak, aki reggeltől estig dolgozik, mint aki csak késő délután áll szolgálatba, és legfeljebb egy órát dolgozik. Érthetetlen mindez, ha nem értjük, és érezzük át azt, hogy Isten a gyermekeiként szeret bennünket.

 Van egyház, ahol ha megvallod a bűnödet, akkor mintegy fizetségként imát kell elmondanod. Nem egyszer, tízszer, hússzor. Tehát büntetésül kapod a vétkeidért, hogy imádkoznod kell. Érdekes nem?! Pedig az imát az Atyával való kommunikációra használjuk, beszélünk hozzá, megvalljuk a bűneinket, elmondjuk neki hogy mire vágyunk, hálát adunk dolgokért, kifejezzük a szeretetünket. Ha valaki büntetésből akar imádkozni, az ne tegye, mert csak árt magának vele. Az ima nem büntetés, hanem a hívő ember kapcsolata Istennel.

 Egy egészséges lelkű, normális szülő megbocsát a gyermekének, akár mit is cselekszik az a gyermek.. Most nem szeretnék az érzelmi torzulásokkal foglalkozni, az igazi, jó szülő mindig képes a megbocsájtásra, és örömmel kész visszafogadni a gyermekét. Hiszen az én vérem ő, az én képem és hasonlatosságom.

Ugyanígy Isten is bármikor kész befogadni bennünket az Atyai házba, és örvendezik a szíve, ha egy lélek, egy eltévedt bárány megtér hozzá.

Hogyan szeressük tehát Istent?

Eszembe jutnak Isten szavai, amikor Jézusról mondta: És hang hallatszott a mennyből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Máté 3,17)

Milyen jó lenne , ha Isten így tudna az ő keresztyén gyermekeiben is gyönyörködni. Mit tegyünk tehát, hogy ilyen kedves gyermekei lehessünk Istennek?  választ szintén Jézus tanításaiban lelhetjük meg:

 Márk 10:13 Ekkor gyermekeket hozának hozzá, hogy illesse meg őket; a tanítványok pedig feddik vala azokat, a kik hozák. Jézus pedig ezt látván, haragra gerjede és monda nékik: Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa. Bizony mondom néktek: A ki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképen sem megy be abba.

Ezt a Máté 18-ban meg is magyarázza: „És előhíván Jézus egy kis gyermeket, közéjök állítja vala azt, És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába. A ki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában. És a ki egy ilyen kis gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be. A ki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék. Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek; de jaj annak az embernek, a ki által a botránkozás esik. Ha pedig a te kezed vagy a te lábad megbotránkoztat téged, vágd le azokat és vesd el magadtól; jobb néked az életre sántán vagy csonkán bemenned, hogynem két kézzel vagy két lábbal vettetned az örök tűzre. És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; jobb néked félszemmel bemenned az életre, hogynem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére.

Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne utáljatok; mert mondom néktek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám orczáját. Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa, a mi elveszett vala.

Milyen érdekes a gyermeki lélek. Ahogyan fogékony a jóra, ahogyan sugárzik belőle az őszinte szeretet.

1, A gyermeki érzékenység.

A gyermek mindig fogékony, és érzékeny a körülötte lévők lelki állapotára. Ezt úgy lehet a legjobban tetten érni, ha két kisgyermek van egy helységben és az egyik el kezd sírni, a másik is jó eséllyel lepityeredik.

Nem kell kemény szívvel, érzéketlen keresztényként élnünk. Legyünk fogékonyak  a mások problémáira, és nyitott a szívünk a szeretetre. csak így érezhetünk együtt egy másik emberrel.

2, A bizalom.  A gyermek sokszor nem tudja, hogy mi és miért történik, de bízik az atyjában, vakon, ok nélkül, csak és kizárólag azért bízik benne, mert az atyja.

Benjáminnal a kisfiammal amikor elkezdett beszélni, éreztem, hogy foglalkozni kell, és kitaláltam, hogy esténként lefekvés előtt imádkozzunk. Ez úgy zajlik a gyakorlatban, hogy lefekszik, szól hogy Apaa! én bemegyek, ölelés, puszi, és utána mondja: Imádkozzunk!  Először én imádkozom, azután anya, és ha van kedve, és nem nagyon álmos, akkor Beni,.

Ez a kisgyermek, bár nem nagyon érti, hogy mi is az az ima, és nem tudja, hogy pontosan kihez is szól, mégis a bizalom miatt hiszi, hogy amit teszünk együtt az jó, és ez neki biztonságot ad.

3, Fogékonyság a tanulásra: a gyermek könnyen tanul, és fogékony a tanulásra. Szeret tanulni a nála okosabbtól, és szereti alkalmazni amit megtanult. Büszke az új tudományára. Nincs elveszettebb ember annál, aki taníthatatlan.

4, Megbocsájtás: a gyermek könnyen bocsánatot kér, és könnyen megbocsájt. A gyermeki lélek számára az, hogy valaki haragszik rá, vagy az hogy valakit megbántott, hordozhatatlan teher, amit mielőbb le kell tenni, és úgy tudja letenni, ha bocsánatot kér és kap, vagy bocsánatot kérnek és ő megbocsát. Ekkor rendeződik a viszony, és újra folyhat  a játék tovább. Az ember lelke az idők során megkeményedik, és egyre tovább képes elviselni, hogy ő nem bocsájt meg, még akkor sem ha kérik, és nem kér bocsánatot soha senkitől, mivel az számára megalázó lenne beismerni, hogy nem volt igaza, hibázott.

Ismerek olyan embert, aki bár sokszor megbánt embereket, sohasem kért még bocsánatot, sohasem ismerte még be, hogy nem volt igaza. Az Atya egyik legfőbb tanítása az, hogy ismerd be, hogy nem volt igazad, és bánd meg ezt, kérj bocsánatot, és akkor bűn-bocsánatot nyersz. Ha nem ismered be, hogy nem volt igazad, akkor sohasem lesznek a bűneid megbocsájtva, és Te sem fogsz tudni megbocsájtani annak, aki ellened vétkezett.

Jézus megtanított bennünket imádkozni, a miatyánkban benne van, hogy Bocsásd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Ez is alap tanítás.

5, A bűn eltaszítása magunktól: ha a gyermek rossz vagy ijesztő dolgot lát, akkor befogja a szemét, és sírva fakad. Ha rossz dolgot tapasztal, akkor azt ellöki magától, vagy elfut előle. A gyermeki lélekre jellemző, hogy a rossz, ijesztő, és sötét  dolgokat ki akarja zárni az életéből, és szép, világos, és jó dolgokat szeretne beengedni az életébe, és ilyen dolgokkal akar együtt lenni.

6, Szeretet: Láttam és beszéltem sok gyermekkel. Találkoztam fiatalabb és idősebb gyermekekkel is, akiket bántalmazott a szülőjük, ütött vert, hol egymás ütötték, hol a gyermeküket, és ezek a gyermekek a lelkükben sok rettenetes dolgot átéltek vétlenül, mert a gyermek nem felelős a szülei tetteiért, ő csak vétlen elszenvedője.  Mégis ezek a gyermekek szerették a szüleiket még így is, és képesek lettek volna a megbocsátásra, ha a szülő változtat az életvitelén, és nem okoz a gyermekének több fájdalmat. Nagy titok, és a romlatlanság jele, hogy a gyermeki lélek még képes az őszinte megbocsátásra, mert a szeretet erősebb benne, mint a megbántottság, vagy az önérzet.

Jézus élete nem csak a többi emberhez való viszonya miatt példa nekünk, hanem azért is, mert tanít helyreállítani az Atyával való szerető gyermeki kapcsolatot is. Tanuljunk Jézustól gyermeknek lenni. Merjünk gyermekek lenni. Ne az összeszáradt rigolyás kemény szokásaink uralkodjanak rajtunk, és taszítsanak a sírba, hanem figyeljük a gyerekeket, és tanuljunk tőlük, nem véletlenül kapjuk őket Istentől.

Milyen gyermekek vagyunk? Gondold át ezt a szívedben, és minden nap lépjünk kapcsolatba az Atyával az ima segítségével, és kérjük tőle, hogy formálja a mi szívünket gyermekivé, hogy soha többet ne hagyjuk el Őt, hogy soha többet ne veszítsük el az Atya szeretetét, és közelségét.

Amen