A földszintes családi házakat lezárja egy széles kétsávos út. Az út túloldalán félelmetes falanszter szerű épület a tízemeletes tömbjével, körülötte az egy vagy kétszintes kisebb épületek,  mint a csápok nőnek ki belőle. A hármas kórterem a hetediken; öt ágy, sőt a szobához fürdőszoba, WC, zuhanyozó is tartozik. Az egész létesítmény kb. 50 éve épült, valószínűleg büszkeséggel töltve el az akkor regnáló egészségügyi kormányzatot. Az 50 év alatt karbantartásra nem költöttek. A maga idejében luxusnak számító fürdőszoba faláról a csempék harmada lehullott, a zuhanyozóból a szobába folyik a víz egy kis tavat képezve annak közepén. A WC kagylót a padlóhoz rögzítő csavarok elrozsdásodtak, a wécét éppen használónak tengeribetegséghez hasonló imbolygást nyújtva. A rugós vaságyak a vastag szivacsmatraccal honvédségi barakkra emlékeztetnek. A bejárati ajtó melletti ágy betege Sanyi bácsi.

Sanyi bácsi hanyatt mozdulatlanul fekszik az ágyban. Láthatóan megtermett idős ember. Zoknis lába kilóg az ágyrácsok között. Arcát, mint minden betegét és az alkalmazottakét is maszk takarja. Haja nagyrésze már kihullott, a maradék csapzottan lóg a nyakába, a szakálla is. Nem tudni, már a karantén előtt is volt-e, vagy azóta nőtt meg. Rögtön kiderült, hogy szeretne kommunikálni. Először úgy véltem, a maszk miatt nem érthető a beszéde. A szófoszlányokat képtelen voltam összerakni. Étkezéskor derült ki, hogy nincsenek fogai. Ágyszomszédja másnap délelőtt hazamehetett, és még abban az órában új beteg került mellé, egy 30 év körüli, jó lelkű, segítőkész fiatalember. Nagy igyekezettel hámozta ki Sanyi bácsi töredezett szavainak lényegét, segítette az evésben. Ugyanis Sanyi bácsi csak a kezét tudta használni, mozdulatlanul feküdt az ágyában. Leejtett villáját, kanalát, különböző eszközeit fölvette, megmosta. Fejét megemelve megitatta. Meglepő és szokatlan segítőkészségről tett tanúságot.

Az ápolók

A jó húsban levők ketten, hárman. Meglehetős súlyfölösleggel, de vidáman, kedvesen végezték a munkájukat. Egy másik ápolónő empátia nélküli, goromba, állandó támadó harckészséggel. Külön csoport – „Sanyi nővér”, gyors, pontos, segítőkész, meghallgatja a panaszokat. Azonnal intézkedik, s már megy is a következő beteghez. A következő egy rendkívül jó alakú, fiatal ápolónő, olyan akár egy manöken hatalmas, vörös hajkoronával. Hogy az arca szép-e vagy sem, az titok a maszk mögött. Semmi kifogásolható nincs a munkájában. A hozzátartozó kórtermeket állandóan járja. Sanyi bácsit tisztába teszi, pelenkázza, leereszti a vizeletét a zacskóból zokszó és fintorgás nélkül.

Az első éjszakán két – három óra körül hangos kiabálásra riadtunk föl. A morcos nővér az összes világítást felkapcsolta, s Sanyi bácsi ágya mellett hangoskodott. „Miért hívogat folyton? Miért nem nyugszik már meg? Ha nem marad nyugton, visszavisszük a műtőbe!” Ebből vált világossá számomra, hogy Sanyi bácsinál valamilyen műtéti beavatkozás történt érkezésem előtt. Később még egy ápolónő és az ügyeletes orvos is előkerült. Majd az ötágyasból kitolták a folyosóra, nem tudni a műtőbe vagy a kezelőbe vitték-e? Aztán később visszahozták azzal a megjegyzéssel, hogy „Most már aztán csend legyen!”

Reggel a barátságos fiatalember hosszas kérdezősködésére kiderült, hogy Sanyi bácsi telefonálni szeretne. Körülbelül egy hete az utcáról – ahol rosszul lett – hozták be. Nem volt mobil telefonja, otthon is csak vonalas van. Mind a négyen készek lettünk volna fölhívni a vonalas számot a mobilunkról, de sajnos a számra nem emlékezett enyhe demenciája miatt. Legnagyobb aggodalma az volt, ki vásárol be a feleségének? Mert eddig ezt ő tette. Másrészt értesítették-e őt a holléte felől? Joggal gondolta, hogy ez a kórház kötelessége lenne. Az elhárító válaszra dühösen reagált. „Felmondok a kórháznak!”

Délután öt óra tájban a kórterem nyitott ajtaján át egy friss, jókedvű hang foszlányai hallatszottak. Kinézve az ajtón egy fehér alapú tarka nadrágos hölgy ült a padon, és jókedvűen telefonált. Az egész jelenetet áthatotta a barátságosság, a kedvesség, a szívélyesség. Ruházata nem kórházi volt, s csodálkoztam, hogy került ide a járvány miatt zárt kórházi folyosóra? Az esti viziten meglepődve láttam az orvos mellett állni, ahogyan a nappalos nővértől átveszi a betegeket. Élettelisége jeleként azonnal megszólította Sanyi bácsit nem törődve az orvos jelenlétével. „Nemsokára jövök Sanyi bácsi! Majd beszélgetünk egy jót, s közben tetőtől talpig megfürdünk.” Nem sokkal a vizit után meg is jelent az ajtóban, kezében lavór, törölköző, tisztálkodó szerek. Az ágy alól kihúzott hokedlire tette a lavórt. Levette Sanyi bácsiról a takaróként szolgáló lepedőt, és Sanyi bácsi 80 évesen ott feküdt meztelenül. Az idős beteg élettelen szeme fénnyel telt meg. Beszélni kezdett, amit valószínűleg senki nem értett meg. Az ápolónő buzgón helyeselt, nyugtatgatta Sanyi bácsit. „Minden rendbe fog jönni!” Nem tudom, mennyi jutott el az értelméig, de ragyogó szeme, és a maszk alatti mosolya beszédesebb volt mindennél. A kedves ápolónő magyarázott. „Most nedves törölközővel letörlöm tetőtől talpig. Ne szégyellje, az intim részeket is! Aztán végig mosom ezzel az illatos testápoló szappannal. Aztán kétszer áttörlöm vizes törölközővel.” Aztán következett a lába. „Emelje meg Sanyi bácsi!” – „Sajnos nem tudom.” Az ápolónő levette a zoknit, megkérdezte, kimoshatja-e? Sanyi bácsi közölte, nincs másik zoknija. Aztán a megtermett idős embert oldalára fordította, megmosta a hátát, a fenekét. Majd szeretettel beszélgetett vele vagy öt percig. Megígérte, hogy vissza fog jönni, és valóban visszajött.

Műtét után teljesen érzéketlen testtel azon tűnődtem, nem kellene-e felolvasni az irgalmas samaritánus történetét, de aztán úgy véltem, ez kegyeskedő vallásos cselekedet lenne.

Nem tudom, ez az ápolónő keresztény – keresztyén-e, vagy hogy olvasta-e valaha a Bibliát? De abban bizonyos vagyok, hogy azon az estén az Irgalmas Samaritánus meglátogatta a hármas kórtermet.

Dobner Győző