A világi múltammal nem szeretnék sokat foglalkozni, mert nem az ördögöt fogom dicsőíteni, nem ő róla kívánok bizonyságot tenni. Röviden csak annyit, hogy állami gondozottként, elvetettségben nőttem fel, mely kihatott az egész addigi életemre.

Tizenhat évesen az utcán kószálva megláttam egy táblát egy háznak a falán. A következő volt ráírva:

„Jöjjetek én hozzám mindnyájan……” Mát. 11.28

Alatta az istentiszteletek napja, kezdési ideje.
Halvány sejtésem volt, hogy ez valami vallás vagy valami istennel kapcsolatos dolog lehet. Legalábbis az addigi ismereteim alapján erre következtettem. Arra gondoltam, hogy nekem már teljesen mindegy és a legközelebbi összejövetelre elmentem. Nem értettem az egészből semmit. Nem is voltak sokan. Talán 15 – 20 fő lehetett. Azonban a végén körülvettek és olyan szeretettel beszélgettek velem, mint akinek a fia most jött haza hosszú évek után. Hívtak, hogy menjek máskor is. Attól kezdve minden vasárnap egy öt gyerekes család meghívott ebédre. Egyik ámulatból a másikba estem. Nem úgy volt, mint a kollégiumban, hogy meg kellet elégedni azzal, amit a szakácsnő kiadott. Amíg az asztalon volt én ehettem. Amikor már nem bírtam nyelni a süteményt, akkor egy korty víz aztán egy harapás megint. Számomra az egész egy nagy csoda volt. Alig tudtam betelni vele. Az addigi életemben nem tudtam mi az, hogy OTTHON, mi az, hogy ANYAI SZERETET. Ezeket a fogalmakat tizenhat évesen kellett megtanulnom, átélnem. Egy új programmal gyarapodott az elfoglaltságom. Továbbra is jártam szórakozni, moziba stb. és a gyülekezetbe is. Egy időszak után valahogy már nem töltöttek be az addigi kikapcsolódásaim. Ez különösen akkor kezdett felismeréssé válni bennem, amikor az ifjúsági óra helyett moziba mentem. Pedig nagyon szerettem az ifjúsági órákat. Mindig körbe ültünk és beszélgettünk Igékről és sokat énekeltünk. Volt egy kézzel írott énekeskönyv. Az egyik fiú gitározott a testvére meg mandolinnal kísérte. Azok a fiúk voltak, akiknél ebédelni szoktam. Az énekszövegeken keresztül kezdtem megismerni a keresztény életet. Eleinte lemásoltam az énekeket a kis naptáram sorai közé beírva. A hétköznapokon, amikor magamra maradtam az iskolában vagy a kollégiumban, akkor csak elő vettem és próbáltam felidézni. Ha a dallama nem is jutott eszembe, de a szövege megerősített.

„Távozz tőlem rossz kísértés,
Távozz gonosz kétkedés,
Jézus itt áll a nagy védő,
Véle erőm nem kevés.
Jöjj csak jöjj hozzá testvérem.
Vére bűntől megtisztít,
S el pecsétel szellemével,
Tálentummal gazdagít”

Még most is emlékszem erre a kis dalra. Az ifjúsági óra végén mindenki a saját szavaival imádkozott. Mindig volt egy kis szünet, csend és akkor tudtam, hogy rám várnak, hogy én is imádkozni fogok. De hiába vártak. Hónapok teltek el, míg egyszer csak megszólaltam. Nem volt hosszú ima. Nem is egy utánzat volt, amit a többiektől hallottam. Csak annyi volt az egész, hogy:

„Úr Jézus vedd le azt a bilincset a szívemről, ami nem enged engem imádkozni.”

Akkoriban nem volt még olyan, hogy „mond utánam ezt a megtérő imát” mint azt a későbbiekben máshol láttam.
Tehát az első önállóan megfogalmazott ifjúsági órán elmondott imádság után már kezdtek felgyorsulni az események. Levette a szívemről azt a bilincset az Úr és attól kezdve nekem egyre több és több újabbnál újabb kéréseim voltak. Kezdtem megérteni azt az Igét, és folytatását is, ami a táblára volt kiírva.

„Jöjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.”  Mát. 11.28

Az ígéret – „én megnyugosztlak titeket” – kezdett beteljesedni. Éreztem, tudtam, hogy ez imameghallgatás. Ez volt az első, aminek következtében egy teljesen új irányt vett az életem. Az életunt, búskomor, depressziós, öngyilkosjelölt külső és belső jelei, megnyilvánulásai teljesen eltűntek az életemből. Jézus betartotta szavát. Amit megígért, azt meg is cselekedte. Ezt most írásban nem tudom úgy visszaadni, ahogy akkor átéltem. Egy egészen új ismeretlen világ tárult fel előttem. Nem tudtam betelni ennek az új felfedezésnek az örömével.
Nem sokkal később azonban rá kellett döbbennem, hogy ezt az örömöt, ezt az átélést valaki nem nézte jó szemmel. Megfújták a pokolban a riadót és elkezdődött egy több frontos támadás. Iskolában, kollégiumban, anyámnál tett látogatásaimkor. De erről majd a folytatásban.