AZ ÉN BIZONYSÁGTÉTELEM

AZ ÉN BIZONYSÁGTÉTELEM

Medgyesi Paula 2011. március 20. Bemerítés Szeretnék köszönetet mondani mindnyájatoknak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt azért, hogy befogadtatok magatok közé! Olyan bibliai gyülekezetet kerestem és találtam itt meg, amely őszinte szívvel hiszi, hogy Jézus az ő személyes Megváltója, dalaitokban, imáitokban és egyéb megnyilvánulásaitokban rendszeresen hallhatom Jézus üzenetét, jelenlété sugározni felém. Mindenekelőtt L-nak köszönöm, hogy nagy szeretettel, türelemmel nyesegette az én hitem vadhajtásait. Ezt a napot Jézus Krisztusnak ajánlom föl, Jézusnak, aki egész életem át velem volt, akit soha meg nem tagadtam. Ő volt a lámpásom egész utamon. Ő terelgette csetlő-botló lépteimet sugárzó fényével. Az már az én látásom gyengesége volt, hogy az Ő fényét néha csak pisla mécsesnek láttam, de máskor szikrázó fáklyának. Melege azonban mindig sugárzott rám a tűző nap fényével vagy csillagfényes holdsarlós szelíd égboltjával, mely olyan sokszor elkápráztatott fényességével és ragyogásával. Nem kellett, hogy lássam Őt, nem kellett, hogy érintsem, tudtam, hogy Ő mindig velem van. Szerette bennem a gyermeket.

1 41 42 43