Hálaadónap
Újjá épült reménységben
Pati-Nagy Adrienn írása:
Pataki Imre: Megtérésem története 10.-rész
„A sebek mélyek voltak és úgy nézett ki, hogy soha nem fogom kiheverni azokat.” A magam módján úgy próbáltam felülemelkedni a helyzeten, hogy elfogadtam, mint megváltoztathatatlan tényt. Igyekeztem keményen tartani magam. Sírni sem tudtam, hiszen addigi életemben sem tapasztaltam még, hogy esetleg gyógyító hatása is lehet számomra. Egy másik református lelkész hívta fel a figyelmemet az alábbi Igére: 1 Móz. 23.2
Pataki Imre: Megtérésem története 8.-rész
Mielőtt tovább mennék, megemlékezem a gyülekezetben eltöltött addigi megtapasztalásaimról, átéléseimről. A gyülekezetünkben elég gyakran megfordultak vendég szolgálók és igyekeztem a közelükbe férkőzni, hogy a későbbiek során meglátogassam őket. Olyankor mindig nagy örömmel számoltam be az elmúlt időszak átéléseiről, bizonyságairól, de csak a személyes beszélgetésben. Az egyik ilyen látogatáskor a prédikátor oda jött hozzám az istentisztelet előtt és mondta, hogy a végén fel fog kérni bizonyságtételre. Nagyon megijedtem, mert csak ahhoz voltam szokva, hogy személyes beszélgetésben. Kérdeztem is, hogy mit kell olyankor mondani, mert még nem csináltam. Azt válaszolta, hogy amit neki is elmondtam már, azokat mondjam el és ment tovább a szószék felé. Nagyon izgatott voltam mire felszólított. Néhány mondatnál több nem is jött ki belőlem. Aztán ő segített azzal, hogy mondjam el még azt is és emlékeztetett a személyes beszélgetésünkre. Elvitt a körzetébe tartozó gyülekezetekbe is. Kezdtem megszokni, hogy kiállok a testvérek elé és elmondom, hogy mire tanított meg az Úr.
A szeptember 23-i igehirdetés szövege
Isten a napokban többször elém hozta, hogy gyermekek vagyunk a Krisztusban, Isten gyermekei. Vajon mit érez Isten, amikor ránk tekint keresztyénekre? Hogyan és mit kellene tennünk ahhoz, hogy Isten szeretett gyermekeivé válhassunk? Hogyan kellene a keresztény gyermekségünket megélnünk, hogy méltó testvérei lehessünk a Krisztusnak? Ezek a kérdések foglalkoztattak, miközben elém került a kisfiam képe. Vajon Isten is így szeret bennünket, ahogyan mi szeretjük a gyermekeinket? Emlékszem ahogyan vártuk a gyermeket, emlékszem az örömre amikor megtudtuk, hogy jönni fog, és az aggodalomra, hogy nehogy valami baj legyen. Örömmel asszisztáltam végig a szülést, együtt szenvedtünk, és együtt örvendeztünk Benjamin megszületésénél. Mózes 1. könyve 3.fejezet 16.-vers: „Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselõsséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, õ pedig uralkodik te rajtad”
Pataki Imre: Megtérésem története 5.-rész
Végre eljött a nyár és új életemben hajtott a vágy, hogy minél több gyülekezetet, testvéreket ismerjek meg. Kigyűjtöttem magamnak gyülekezetek címeit és elindultam országot járni biciklivel pénz nélkül egy szál ruhában. Sok új megtapasztalásban volt részem. Mindenütt szeretettel fogadtak. Elláttak útravalóval, jó tanácsokkal. Az egyik helyen a prédikátor még ajánlólevelet is írt, hogy a körzetében lévő gyülekezetében fogadjanak, mert jártak már előttem ott hamis atyafiak. Mindenütt elmondtam a történetemet, bizonyságot tettem a közelmúltban átélt megtapasztalásaimról. Volt olyan eset, hogy letört az egyik pedál a bicikliről és én azért adtam hálát, hogy a másik lábam odakötözve tovább tudtam haladni a következő faluig, ahol egy bácsi meghegesztette nekem. Néha még pénzt is kaptam, amit nem tudtam mire vélni, de az Úr gondoskodását láttam meg később ebben is, mert alkatrészt kellet venni a biciklihez. Találkoztam olyan prédikátorral is, akinek megvonták a működési engedélyét, mert egy orosz katonának adott bibliai tárgyú írást, traktátust, melyeket nyugaton nyomtattak, és illegálisan hoztak be az országba. Beszélgetésünk közben jött éppen a postás és hozott neki száz forintot. Akkoriban nagy pénznek számított. Támogatásként kapta egy testvértől. Ő pedig adott belőle nékem tíz forintot és elmagyarázta a tized történetét. Egy másik gyülekezetben a faliújságon láttam egy rajzot. Egy vasútállomást ábrázolt,…