A továbbtanulás, a pályaválasztás a környezetemben napirendi téma volt már az utolsó iskolai évben, de én teljesen mással voltam elfoglalva. Megtérésem után egy ideig foglalkoztatott a gondolat, hogy teológiára megyek. Akkor már ismertem néhány teológust és érdeklődtem. Ők is tovább adták a környezetükben és egyszer vendég szolgálóként járt a gyülekezetünkben egy teológiai tanár. Az volt a sajátos módszere, hogy a jelentkezőket úgy teszi próbára, hogy lebeszéli őket. Aki pedig mégis kitart az elhatározása mellett, az lehet az Úrtól. Velem is ezt alkalmazta, de addigra bennem már eldőlt a nem és akkor meg rá akart beszélni. Nagyon csodálkoztam is rajta, hogy egy ilyen komoly dologban ilyen emberi módszereket alkalmaz. Bennem három dolog miatt lett nemleges a válasz. Már akkor kezdtem felismerni, hogy a prédikátoroknak milyen sok elvárásnak kell megfelelni az Isten akaratán kívül, de még ellenére is. Aztán egyre több embertől hallottam, hogy „had beszéljen csak, hiszen az a szakmája”. Ami pedig véglegesen meggyőzött az egy teológussal való beszélgetés volt. Mondtam, hogy akik kijönnek onnan azok milyen szépen tudnak beszélni. Az illető csak legyintett és azt mondta, hogy